Űrháború 2063
Az emberiség békességben él, fejlődik, idegen bolygókat látogat és telepít be. Azonban a 20. századra jellemző korrupció még mindig jelen van. Az új bolygók egyike miatt kezdődött a háború. Öt fiatal, különböző helyekről, jelentkezik az Amerikai haditengerészethez, ahol a kiképzés és a bevetések során egy csapattá kovácsolódnak össze és az alezredes vezetésével harcolnak a földönkívüliek – a „Tetvek” ellen. De nem csak a Tetvek az ellenségei az emberiségnek, hanem a Szilikátok is. Ők korábban fizikai munkát végző robotok voltak, de kifejlődött bennük egy vírus, mely átprogramozta őket. A földön évekig tartó háború alakult ki a mesterséges intelligenciákkal (M.I.). Ezen háború miatt tenyésztették ki a Tankokat. A Tankok génmanipulált emberek, kiket 18. életévükig tartályokban (tankokban) nevelnek. A Tankok legyőzték a Szilikátokat a földön vívott háborúban. A megmaradt Szilikátok eltűntek egy űrhajóval. A háború tehát győzelemmel zárult és az emberiség magához térhetett. Néhány Tanknak azonban a háborút követően problémája akadt a társadalomba való beilleszkedéssel. Az Űrháború 2063-ban a háború az uralkodó téma, de csak az első egy-két pillanatban. A sorozatban folyik a vér és sok az áldozat, de valójában a hűség, barátság és a megértés, más életformák elfogadása, tolerálása, és tisztelete a fő mondanivaló.
Nézd meg a(z) Űrháború 2063 sorozatot ingyen
Szereplők: Morgan Weisser, Kristen Cloke, Rodney Rowland, Joel de la Fuente, Lanei Chapman, James Morrison
- Eredeti cím
- Space: Above and Beyond
- Műfajok
- Sci-Fi & Fantasy · Action & Adventure · Dráma
- Megjelenés dátuma
- 1995-09-24
- Értékelés
- 7.2/10
- Játékidő
- 45 min
- Állapot
- Canceled
- Gyártási országok
- United States of America
- Évadok
- 1
- Epizódok
- 23
- Hálózatok
- FOX
