Afro Szamuráj

Afro Szamuráj

Egy futurisztikus, mégis feudális Japánban járunk, ahol megismerkedhetünk főszereplőnkkel, Afro-val, aki a hajáról kapta a nevét. Már rögtön az anime elején vérontással szembesülünk, ahol Afro apukájával, a Föld Első Számú Harcosával kegyetlenül végez az akkori Második Számú Harcos, Justice. A fiatal Afro elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és azzal együtt megszerzi az apjától elvett ELső Számú Harcos címet! Ebben a romlott világban rengetek útonállóba, fosztogatóba botolhat az ember, akik a kisgyerekeket sem kímélik, ha adódik rá lehetőségük. Afroval is így történt, és elég súlyosan megsérült. A helyzeten már csak az rontott, hogy elvették a Második Számú Harcos-t jelképező fejpántot, melyet apja halála után magánál hordott. Szerencséjére egy kardforgató mester iskolájának a diákjai rátaláltak és befogadták őt családtagnak. Az idő telt, és Afro egyre erősebbé vált a tanításoknak köszönhetően, emellett el is kezdte kutatni az elvesztett fejpántját. Majd elérkezett az az idő, amikor Afro választás elé került: marad az iskolában a "családjánál", és békében élnek tovább a mesterrel; vagy megöli a mesterét - akiről kiderült, hogy birtokolja a Második Számú Harcos fejpántját-, és elindul bosszúéhes útján.

Nézd meg a(z) Afro Szamuráj sorozatot ingyen

Szereplők: Samuel L. Jackson, Phil LaMarr, Yuri Lowenthal

Eredeti cím
Afro Samurai
Műfajok
Animációs · Action & Adventure · Dráma · Sci-Fi & Fantasy
Megjelenés dátuma
2007-01-04
Értékelés
7.3/10
Játékidő
25 min
Állapot
Ended
Gyártási országok
United States of America, Japan
Évadok
1
Epizódok
5
Hálózatok
Spike

Fedezz fel többet

Devil May CryRWBYTitkos szintNinja KamuiA kék szemű szamurájInto the Badlands